Arra ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a hátam. Akkor jöttem rá, hogy a fejem alatt nem párna van, hanem Bill mellkasa. Lassan felemeltem a kezét a hasamról és megpróbáltam hang nélkül lemászni. Gyorsan felsiettem Caro szobájába és felébresztettem.

-          Caro, ideje lenne felkelni! Idenézz CSOKI!- keltegettem. Gondoltam a csoki szóra csak felébred és igazam is lett.

-          Na, hol az a csoki? Ide a csokimmal!

-          Majd ha felöltöztél és elindultunk!

-          Igazságtalan vagy!- mondta és indult a szekrény felé.

Bementem a szobámba és előszedtem a cuccokat az ágy alól. Gyorsan felraktam egy kis sminket és indultam le. Bill szerencsére még aludt. Gyorsan hívtam egy taxit és segítettem Caronak lecipekedni.

-          Tényleg nem maradhatnánk itt?- kérdezte a szokásos „kiskutya” szemekkel.

-          Ha meg akarsz bukni, nyugodtan!- válaszoltam.

Megérkezett a taxi. Gyorsan írtam még egy levelet:

Szia Picim!

Ne hidd azt, hogy azért hagylak itt, mert nem szeretlek, csak haza kell mennem egy kis időre. Tudom, hogy a láng a szívedben nem fog kialudni, mert tudsz figyelni rád, de én örökké szeretni foglak! Tessék, itt hagyom a nyakláncot, amit tőled kaptam. Ezért még visszajövök!

Puszillak, és örök szerelmem maradsz: Niki

-          Niki, siess már!- hallottam Caro hangját az ajtóból.

-          Megyek.

Hallottam, hogy Bill megfordul, de nem foglalkoztam vele. Gyorsan kimentem. A járdán még megálltam és visszanéztem. Láttam Billt a konyhaablakon keresztül. Épp háttal állt. Megtalálta a levelet. Beszálltam és indultunk a reptér felé.

*

Sok ember és az ismerős nagy reptér. Újra Németországban. Leszálltunk a gépről. Hát igen. 2 év az 2 év. Nagyon megváltoztunk. De egy valami nem változott. Annak a személynek a neve, ki mindig tudta mit akarok. Összeszedtük a csomagokat és megpróbáltunk fogni egy taxit.

-          Ha ez így megy tovább, én letáborozok. Fél órája meg sem állt egy taxi sem. - mondta Caro és leült a bőröndjére.

-          Na nézd itt is van egy .- mondtam.

Bepakoltunk és indultunk célunk felé. Vajon otthon lesznek? Ha nem nagyon megszívtuk. Pár perc múlva ott is voltunk. Kipakoltunk.

-          Szerinted itthon vannak? Nincs is hangzavar. Pedig mindig az szokott lenni .- kérdezte Caro a hátam mögül.

-          Miért ne lennének?

-          Na jó, te csöngetsz és beszélsz!- vágta rá.

-          Mint mindig.

Becsengettem. Vártam pár másodpercet, de senki sem nyitott ajtót. Újra csengettem. Valaki kikiabált, hogy rögtön jön.

-          Szerinted, ki lehet? – kérdezte Car.

-          Mindjárt megtudjuk.

Nyílt az ajtó. Bill állt előttem. Boldog csillogás töltötte el a szemem. Egy öröm könnycsepp hagyta el a szemem. Megpróbáltam átölelni, de számításaimnál többet nőtt. Végül sikerült.

-          Jaj, Picim annyira hiányoztál! Azt hittem soha nem jössz vissza!- mondta vidáman.

-          Pedig mondtam, hogy jövök!- válaszoltam.

-          Köhöm. Én is itt vagyok.- vonta magára a figyelmet Caro.

-          Ja, szia. Tom benn takarít.

-          Tom… takarít? Két külön fogalom.- mondtam megepedten.

-          Na, gyertek, nézzétek meg.- mondta és megfogta a bőröndöket. Újra éreztem azt a szokásos „ Kaulitz- illatot”. Megint az ismerős falak között lenni, nagyon jó érzés volt. Főleg, hogy Bill várt rám.

-          És te mit csináltál?- kérdezte Caro. Bill fél szemmel a konyha felé tekintett.

-          Hátttt…. Megpróbáltam főzni. De inkább ne nézzétek meg, mert nagy kupi van, meg amúgy is. Amit én kotyvasztok az egy nagy szar!- mondta, de egy kis mosoly jelent meg az arcán. Végül Tomra a felső szinti folyosón találtunk.

-          Tommmmmm!!- futott Caro egyből Tom felé. Tom az ölébe kapta.

-          Na tessék. Kik szerelmeskednek?- kérdezte Bill.

-          Végül is….- megfogtam Bill kezét és magamhoz húztam. Egyből tudta mit akarok. A hosszú kihagyás után az első csók! Igaz olyan mindenfélére sikerült csak nem olyanra mint régen. Hát igen. 2 évig senkivel sem csókolóztam. Megfogadtam, hogy maradok hű.

-          Na kislány, kezdésnek nem is rossz!- mondta Bill, ahogy eltávolodtunk egymástól.

-          Ez már nem kezdés, hanem folytatás!- és újra magamhoz húztam a ruhájánál fogva. 

-          Na jó, mi mentünk. –jelentette be Tom. Bill semmit sem mondott (mivel smacizás közben voltunk) csak intett egyet a kezével. Nagy nehezen szétváltunk.

-          Huhh, ez jó volt.- mondta.

-          Egyetértek. Bepakolok a szobámba. Segítesz?

-          Rám bármikor számíthatsz!- válaszolt. Pakolás közben nagyon jól szórakoztunk. Igaz fele cucc nem lett normálisan elpakolva, mivel ruhacsatáztunk is, de nem érdekelt. Bill valamit talált a bőröndömben.

-          Ez meg mi?- kérdezte.

-          Muti. Ja, én se tudom, de azt tudom, hogy jó régen készült.- mondta és a kezembe vettem azt a fényképet, amin ketten vagyunk rajta kiskorúnkban. Megcsörrent a telcsim. Gyorsan odaszaladtam az asztalhoz és felvettem.

-          Halló? Szia, Torna. Mizu?- mondtam. Pár percig beszélgettem és letettem.

-          Ki volt?

-          Csak az egyik osztálytársam. Most jött a nagyszüleihez Németbe…. És holnap átjönne, ha nem gond .- mondtam.

-          Miért lenne gond? Legalább megismerem még egy barátod.- mosolyodott el Bill. Épp kimondta és csöngettek is.

-          Milyen keresettek lettünk!- mondtam és lehuppantam az ágyra. Bill lement ajtót nyitni.