Reggel, hulla fáradtan másztam le a nappaliba. Hajam az égnek állt, szemem körül karikák. Biztos rosszat álmodtam. Bill már ébren volt.

- Szia. Jézusom, na te biztos nem voltál nyugodt.- viccelődött velem. Csak egy kis facsar vigyort tudtam erőltetni.

- Bocs, nem vagyok vicces kedvemben.- mondtam. Felém jött és meg akart puszilni, de én nem engedtem neki. Ráütöttem a vállára, amire ö felnyögött.

- Na mi van, ennyire fájt?

- Na, mikor kell az öcsédért menni?- terelte a szót más témára.

- 11: 49-re. Mert?

- Csak mert 11: 20 van.- mondta. Ránéztem az órára. Tényleg igazat mondott.

- Akkor viszont a szobámban lévő óra megállt. Na, megyek öltözni.- felmentem. Már Tom is ébredezett. Gyorsan odaszaladtam a szekrényemhez és csak úgy kikaptam valamit, és magamra húztam. Összefogtam a hajam és egy gyors sminket is feldobtam. Kifutottam a folyosóra és lecsúsztam a lépcső korlátján.

- Na, indulunk?

- Persze. –válaszoltam. Felhúztam a csizmám és felkaptam a kabátom. Bill már beindította a kocsit. Beültem az anyósülésre és már indultunk is. Az út közben nagyon csendben voltunk mindketten. Kis idő után elértünk a reptérre. Mire odaértünk, már 11: 56 volt. Bill még a parkolás előtt felkapott egy sapit és egy napszemcsit. Gyorsan kiszálltam és futottam a váróterembe. Bill egy kicsit lemaradt.

- Na végre, hogy itt vagy. – az egyik padon ült Viktor öcsivel az ölében. Odamentem hozzájuk és átöleltem őket.

- Bocs, hogy későn jöttem, de elaludtam. Minden rendben volt?

- Persze. Kivételesen jó gyerek volt. – Átvettem Balázst Viktortól és megpusziltam. Bill is beért.

- Viktor ő Bill. Bill ő Viktor. Ő pedig Balázs, az öcsém. Őt már ismered.- mutattam be egymásnak őket. Bill egy kicsit féltékenyen nézett Viktorra. Nagy csönd volt.

- Hova mész most?- törtem meg a csendet.

- Asszem egy szállodába és utána megnézek egy lovat. –mondta fáradtan.

- És melyik szállodába mész? Már tudod?

- Még nem. De tudsz egyet ajánlani, akkor megköszönném.

- Sajnos nem tudok egyet se mondani, de nekünk most mennünk kell.- mondtam-, De ha valamire szükséged lesz, hívj csak fel. –majd egy puszival elbúcsúztunk.  Átvettem öcsi cuccait és indultunk a kocsi felé. 

- Csak egy hétre jött az öcséd, de egy óriási bőrönddel utazik. – mondta Bill, hazafelé menet.

- Nem tehetek róla. Vagy inkább elmennél pelenkát venni neki?- viccelődtem. Erre ő csak rázta a fejét.  Aztán hazaértünk.  Öcsi már futott a ház felé, amint kinyitottam az ajtót.

- Várjál már, Öcskös.- kivettem a csomagjait és befelé indultam. Bill már öcsivel kézen fogva benn voltak.

- Ti örökbe fogadtatok egy gyereket?- kérdezte Tom meglepetten és balszerencsésen állt fel a székről, ugyanis az kifordult alóla és Tom elbotlott benne. 

- Te meg feltörlöd a padlót? Pedig tegnap takarítottam.- elkezdtünk Billel együtt röhögni. Tudom, nem szép dolog, de akkor is. Oda mentem Tomhoz és segítettem neki felállni.

- Amúgy az öcskösöm. Már nem emlékszel rá?

- Ja, szóval ő…a Balázs. Ja, tényleg nem ismertem fel.- és elnevette magát. Felpakoltunk. Közben Caro is megjött.

- És meddig marad? –kérdezte.

- Egy hét múlva már otthon lesz.- feleltem. Bill közben megpróbálta megkísérelni a lehetetlent. Öcsköst tisztába rakni, úgy hogy ne legyen ő is tiszta kaki. Olyan aranyosak voltak együtt.

- Mondtam, hogy ezt nem fogod megúszni.- röhögtem. Picit hülye látvány volt, ahogy Bill pelenkázza Balázst.

- Na nekem ebből egy életre elég is. Többször ezt se csinálom. –ezen a mondatán egy picit meglepődtem. Mi lesz, ha megszületik a mi közös babánk? Akkor se fogja ezt csinálni?

- Pedig meg kéne tanulnod.- vágta rá Caro. Mérgesen rá néztem.

- Mit mondtál?-kérdezte Bill.

- Csak azt, hogy meg kéne tanulni, mivel ha egyszer gyereketek lesz, ne csak Nikinek kelljen ezt csinálnia.

- Majd talán. Egyszer. Valamikor megtanulom, úgyis sokára lesz az az idő.- éreztem, hogy egyre jobban vörösödik az arcom.

- Lefektetem Balázst.- vontam ki magam ebből az ügyből. Gyorsan felkaptam és indultam vele a szobába. Miután elaludt, Billel félrehívott. Átadott egy kis zacskót.

- Ma estére vedd fel ezt. Majd amikor szólok. Kérlek.

- Ugye nem az, amire gondolok?

- Attól függ, mire gondolsz.- mondta és megcsókolt.

- Várj. Menjünk fel és inkább ott csináljuk ezt .- felmentünk. Egyenesen be Tom szobájába. Csókolózni kezdtünk. Bill benyúlt a pólóm alá és a hasamat masszírozta. Lassan lekerült rólunk minden ruhadarab. Gondolom, nem kell elmondanom, hogy mit csináltunk. Bill lassan felém hajolt és megpuszilta a homlokom. Én fejbe csaptam egy párnával. Felültem, és a felsőmet kerestem. Közben ő is támadásba lendült. Egymást csapkodtuk a párnákkal. Időt mutattam és felvettem a felsőm. Ő addig egy nadrágot vett fel. Majd amikor hátat fordított, jól megpaskoltam a párnával.

- Na, Ez azért már túlzás. Vagy a kisasszony nem úgy gondolja?- megfogta a csípőm és magához húzott. Eltűrte a hajam és egymás szemét néztük. Majd egy puszit nyomtam a szájára és kifutottam a szobából. Tom lenn ült a konyhában.

- Nadrágot nem kéne felvenni? Mert egy picit hiányos vagy.- először nem értettem mit akart, aztán eszembe jutott, hogy csak egy pólót vettem fel.

- Bocs. Csak Bill nem enged be a szobába.

- Amúgy mikor mentek?

- Hova? Miről van most szó?- nem értettem semmit.

- Hát Bill nem mondta? Adott neked egy ruhát, nem?

- Ja, adott. Azt mondta, hogy amikor szól, vegyem fel. De, most te hogy kerülsz ide?

- Én fogok az öcsidre figyelni, amíg ti elmentek.- most már tiszta volt. Bill jött le a lépcsőn és a kezembe nyomta a nacim.

- Most már felveheted a ruhát, amit adtam.- felfutottam és a zacskót kerestem. Amint megtaláltam, bele néztem.