Kikapcsoltam a tv-t és lefeküdtem végleg aludni. Reggel a mobilom csöngésére ébredtem. Bill hívott:

 - Szia.- köszönt bele fáradt hangon.

 - Szia. –köszöntem még nála is fáradtabban.

 - Légy szíves bocsáss meg nekem.

 - Miért is kéne megbocsátanom??

 - Én szeretlek. Veronica mászott rám. –mondta hangosabban. Lehetett hallani a szavakon, hogy nem üres fecsegés, hanem tartalmuk is van.

 - Kösz, hogy emlékeztetsz. Pedig már elfelejtettem.- mondtam közömbösen. Leraktam. Fél nyolc volt. Másfél órám volt, hogy felkészüljek és még fél órám, hogy kiérjek a reptérre. Lefürödtem és felvettem egy sötét farmert, szürke pólóval. Kihúztam a szemem fekete szemceruzával és egy kis ezüstös szemfestéket tettem rá. A hajamat lófarokba fogtam. Ahogy megnéztem magam, egy másik lányt láttam a tükörben. Kicsit sem hasonlított az eddigi Nikire. Legalább a fotósok nem fognak felismerni-gondoltam magamban. Felkeltettem az öcsémet is. Újra a tv elé ült. Egész napos elfoglaltság a számára. Összepakoltam a cuccokat. A bőröndöket felállítottam az ajtó mellé szép sorba. Csörgött a telefonom. Bill kereset. Kinyomtam. Majd még egyszer, aztán sorban 20 percig hívogatott. Már épp ki akartam nyomni az egyiket, amikor ráeszméltem, hogy most Tom hív. Felvettem.

- Szia. –köszöntem vidáman.

- Szia Niki. Ne vigyelek ki a reptérre? Vagy valami más segítség?

- Elfogadom a segítséged. Picit sokba kerülne taxival kimenni. Tudod, hova gyere?

- Jah, Caro mondta. –mondta és ezzel le is tette. Több érdekes dolog nem is történt a mai nap. Tom kivitt a reptérre, hazarepültünk Balázzsal, és a családi megbeszélés. 1 hét eltelt Bill, Tom, Gustav és Georg mentesen. Nem hívogattak és nem is próbálták a kapcsolatot felvenni velem.

Dec. 8.-án késő délelőtt:

Álmosan másztam ki az ágyból. Hát persze, hogy a szeme egyből az ágy fölé akasztott Tokio Hoteles poszteren akadt meg. Már csak azért is összefirkáltam. Pár éve még bőgtem, ha egy picit is elszakadt az egyik poszterem, most meg én teszem tönkre őket. Kibotorkáltam a fürdőbe. Felfrissítettem magam. Felvettem egy farmert és egy pólót. Lementem kajálni.

-          Szia anya!

-          Szia Niki. - köszönt vissza. Már a hűtőben kutattam nagyban, amikor észrevett. Elővettem a tejet és a müzlit. Leültem és megcsináltam a kaját. Épp elkezdek enni, mikor anyának beszélgetős kedve lett:

-          Ja, amúgy nemrég Bill itt volt. –nem szándékosan, de félrenyeltem. Elkezdtem köhögni.

-          És mit keresett is?- kérdeztem két köhögő roham közben.

-          Téged. Azt hittem fenn vagy már és felküldtem a szobádba. Remélem nem gond.

-          Dehogy gond! Kösz, hogy időben szóltál. –mondtam kicsit mérgesen és kimentem. Ő egy Ne haragudj pillantást küldött utánam. Felrohantam a szobámba. Anya utánam kiabált, hogy ők elindulnak a reptérre. (Németországba mennek) Nem szóltam semmit. Leültem az ágyamra és felhívtam Larát.

-          Csaó, pici Larcicám! Annyira hiányzol.

-          Szia Niki. Te is nekem. –ez a szokásos formánk. Lara most Balatonon van a barátnőjével és a barátnője bátyával.

-          Képzeld, Billék itt vannak.

-          Mi?? Itt? Én nem látom őket sehol.

-          Jajj, te tényleg 98%-ban szőke vagy.(bocsánat, ha valakit ezzel megbántok) Itt Magyarországon.

-          Jah az más. Gustav?? Ő is jött?? –hát ez most engem is meglepett, hogy egyből őt kérdezi.

-          Nem tudom, nekem csak anya azt mondta, hogy Bill keresett engem. Bocs, most le kell tennem, de majd még hívlak. Légy nagyon rossz!

-          Tudod, hogy mindig az vagyok. Szia! –letettem. Eldőltem az ágyon. Majd arra gondoltam, hogy jó lenne egy kicsit lovagolni. Felkaptam magamra a lovaglónacim és leakasztottam a fogasról a kobakot. Felhúztam a csizmát és már kinn is voltam az istállónál. 1 éve vettünk 3 lovat. Egy pejt (barna ló, fekete farokkal, sörénnyel és térdig is fekete a lába.), egy sárgát és egy tarkát. Nagyon aranyosak voltak. Közben Gyömbér is felnőtt. Sába újra vemhes. Félúton az istálló felé sarkon fordultam és egyenesen visszamentem a házba. Eszembe jutott, hogy kabátot is fel kéne venni.  Felkaptam magamra a legelső dzsekit és bezártam a házat. Mint mindig a kulcsot beraktam a titkos rejtekhelyre. Egy kis idő volt, mire arra jutottam, hogy Gyömbérrel megyek ki edzeni. Felszerszámoztam és már az ugrópályán voltunk. Először egy picit vágtattunk, majd ráfordultam az akadályokra. Épp átugrattam az első felett, amikor a pálya szélén egy alak jelent meg. A szemem sarkából rá figyeltem. Ismerős…Hát persze. Bill állt ott, a palánkra hajolva. Ideges lettem és persze ez átragadt a lóra is. Hirtelen lefékezett a következő akadály előtt. Majdnem előreestem, de meg időben elkaptam a szárat.

-          Jézus, Gyömbér! Na jó látom neked mára elég is volt. –mondtam halkan, hogy csak a ló hallja. Megpaskoltam a nyakát és elindultam a karám széléhez. Szűrős tekintettel néztem Bill a ló másik oldaláról.

-          Szia.- köszönt halkan és visszafogottan.

-          Hello. –vágtam oda neki félvállról. Nem szólt semmit, csak követett be az istállóba. Úgy tettem, mintha észre sem vetem volna. Leszerszámoztam és letakarítottam a lovat.

-          Haragszol még rám?- kérdezte halkan.

-          Bill, figyelj rám. Én nem haragudtam eddig se rád, mert amúgy is nem jött volna össze ez a kapcsolat. –mondtam, miközben kivezettem az összes lovat a mezőre. Majd visszamentem Billhez.

-          Gyere velem. Ne itt álljunk és fázzunk.- mondjuk hideg se volt annyira, de a szél fújt. Bementünk a szobámba. Leültem az íróasztalhoz és elővettem egy lapot és egy ceruzát. Rajzolgatni kezdtem. Ő leült az ágyra és nézett.

-          Mit rajzolsz?- kérdezte.

-          Még én se tudom. Lesz, ami lesz.- mondtam és fojtattam a művészkedést. Erre ő odajött mellém és átkarolt. Közelebb bújtam hozzá. Nagyon meglepődhetett, mert hirtelen eltávolodott. Felálltam. Odamentem hozzá.

-          Te még mindig szeretsz?- kérdeztem tőle.

-          Persze. Mondtam már, hogy a csaj mászott rám. És te?

-          Mi te?

-          Szeretsz? –erre a kérdésre nem számítottam. Meglepődtem.