-          Mondd még egyszer, mert szerintem rosszul hallottam.

-          Ha Gustavot értettél, akkor jól hallottad.

-          De, hogyan, hiszen ti, ketten…

-          Igen, mi ketten már voltunk. Emlékszel, amikor Billel buliba mentetek. Akkor mi otthon bepiáltunk és ez lett a vége.

-          Huuuu, az tiszta komoly. De nem bántad meg?

-          Dehogy! Hiszen szeret…- hirtelen elhallgatott.- Nem mondtam semmit!

-          Ááá, nem mondtál semmit… csak azt, hogy szereted. De ez tök jó! Nyugi, nem mondom el neki.

-          Ohh, kösz! De a többieknek se mond. Na, bocs le kell tennem, mert Petra már keres. Bezárkóztam a fürdőbe.

-          Akkor menj. Ismerem Petrát, a következő az lesz, hogy rád töri az ajtót. Na csáó!

-          Szia!

Letettem és kimentem a konyhába. Bill már az asztalnál ült.

-          Csak nem rám vártál?

-          Jól sejti a kisasszony. A kedvenced.

-          Nyami! Te aztán kitettél magadért. Amúgy a többiek hol vannak?

-          Tom otthon maradt Caroval, Georg Pesten falja a nőket, Gustav meg itt van Győrben. –erre egy picit felre nyeltem. – Minden rendben?

-          Persze. Semmi gond. Asszem, én most megyek aludni. Ha akarsz, aludhatsz mellettem.- erre a mondatra felcsillant a szeme. Mindketten elmosolyodtunk. Felmentem, lezuhanyoztam és bebújtam a pizsómba. Lefeküdtem. Hamar el is aludhattam.

*

Reggel, arra ébredtem, hogy a fény szabadon áramlik be az ablakon. Bill sehol. Lehet a kanapén aludt. Nyújtózkodtam párat és a fürdő felé vettem az utam. A hót komás fejemből sikerült normálissat faragni. Visszaballagtam a szobámba és bebújtam a takaró alá. Állig felhúztam. Kopogtak. Nem szóltam semmit, inkább úgy tettem, mintha még mindig aludnék. Fél szemem nyitva volt. Bill jött be. Egy tálcát hozott, rajta kaja és pár virág. És egy kis doboz. Lerakta az asztalra és közelebb jött hozzám. Átsimította a hajam és megpuszilta az arcom. Erre én elmosolyodtam és lassan kinyitottam a szeme. Nyújtóztam egy művészit és néztük egymást a fiúval. Mély barna szemei elnyelték a pillantásom.  Az ágy végéhez lépett és egy határozott mozdulattal lehúzta rólam a takarót.

-          Na! Én még lustizni akarok!- vágtam be a műdurcit. Ő csak mosolygott. Felültem az ágyban.

-          Mióta van neked tetkód?- kérdezte meglepődve. A jobb lábfejemen a nagyujjamra egy „dísz (nem tudom máshogy elmagyarázni) sáv” volt tetováltatva.

-          Őőőő… augusztus óta. Jah, valamikor akkor készíttetettem.- vakartam meg a fejem.

-          Ez a tiéd. Na én nem is zavarok…- mondta. Odaadta a tálcát és kiment az ajtón. Pirítósok, egy pohár almalé, három szál sárga rózsa és egy kis doboz. ( A sárga rózsát köszönöm Vikinek, hogy elmondta, hogy az a hűség jelképe…én ez eddig nem is tudtam) „ Ha ez anya szobavirágai közül van, akkor Bill halott ember…” gondoltam. Felnyitottam a dobozkát. Nem hittem a szememnek! Egy ezüst gyűrű, rajta egy kisebb kristálycsiszolttal. Három szó volt belevésve: mindig. mindenűt, együtt. Nézegettem egy darabig. Majd felálltam és lesétáltam a nappaliba. Bill a kanapén ült, és a körmét „rágta”. Amint meglátott, felpattant a helyéről és felém vette az irányt./by: Lonyesz/ Kérdően nézett rám. Én meg mérgesen rá. Majd egyre közeledtünk egymáshoz. Már egymással szemben álltunk, és elkezdtünk mosolyogni.

-          Na?- kérdezte suttogva.

-          Olyan hülye vagy, Bill Kaulitz-Trümper! Egyértelmű!- ugrottam a nyakába.

-          Szóval?

-          Jajj, Bill ne tedd már a nagyon gyogyót! Persze, hogy igen!- adtam egy barackot a fejére.

-          Úgy imádlak!- mondta és megcsókolt- És téged is ott benn!- mutatott a hasamra. Én meg elröhögtem magam.

-          Amúgy mikor kell elmenni ultrahangra?

-          Holnap. És akkor már az is kiderül, hogy fiú vagy lány lesz-e.

-          Elkísérhetlek?- kérdezte a kiskutya szemeivel.

-          Látom nagyon le akarsz bukni…de ha azt akarod, hogy az újságok meg a tv velünk legyen tele akkor jöhetsz. És amúgy te nézted mostanában a tv-t?

-          Jah, persze. Miért?

-          Benne voltunk… lekaptak minket csókolózás közben. És méghozzá a házatokban.

-          Uhh.

-          Az, uhh. Nem is kicsi. Szerintem, ne gyere el holnap.

-          Oké, meggyőztél.

-          Na, azért! Egyszer sikerült.- mondtam szemrehányóan és leültünk. Bill átkarolta a vállam, és pedig a mellkasára hajtottam a fejem. Mobilcsörrenés.

-          A fenébe! Ilyenkor kell hívni az embert. –mérgelődött Bill. Felállt és besétált a fürdőbe. Türelmesen vártam, hogy befejezze. Majd mérgesen kijött és lecsapta a mobilt a földre. Szegény telefon, picit szétesett.

-          Ahh, pihenni sem lehet.

-          Miért, mi volt?

-          David hívott, hogy 1 hónap múlva elkezdődik egy 3 hetes koncertsorozat.

-          De addig még sok idő van.

-          Igen, de a próbák, meg minden. Alig foglak látni. Főleg, mert messze leszel tőlem. Tényleg, miért nem jössz vissza hozzám, Németországba?

-          Jó lenne, de sajnos most a házra kell figyelnem, mert anyuék is elutaztak.

-          Na, légyszi, légyszi, légysziiiii!- guggolt le elém és megfogta a térdem.

-          …Mikor megyünk?- pattantam fel.

-          Akármikor!- válaszolt boldogan.- Akár holnapután mehetünk is.

-          Oké.

-          Ezzazzzz!- mondta halkan. Felmentem a szobámba és felhívtam Larcsimat.

-          Szia!

-          Szasz! Minek köszönhetem hívásod?

-          Ööö…nem is tudom…csak úgy az unalomnak. Na szóval. Holnap megyek dokihoz. Holnapután meg Németbe.

-          Ahha, értem. Mi? Németbe? Engem meg itt hagysz a befagyott Balaton partján?

-          Jajj, dehogy! Ha még ma hazajössz, akkor te is jöhetsz. És legalább elkísérsz vizsgálatra.

-           Oké, azonnal megyek és pakolom a cuccaim. Na, pusz.

-          Várj! Történt még valami…

-          Na mesélj!

-          Bill eljegyzett! Annyira boldog vagyok! Jajj, he te és Gus…upsz, bocs! Nem akartam semmit se mondani.

-          Upsz, bocs, mi? Na ezért még kapsz otthon.

-          Csak kicsit a baba miatt, tudod?

-          Jajj, de anyás lettél.

-          Mit vártál? 3 hónap és jön a baba! Miért ne lennék anyás? Te is ilyen leszel 4 hónap múlva.

-          Na, ne is emlékeztess rá! Próbáltam Gustavot hívni, de ki van kapcsolva. De majd elrendezem vele a dolgot. Na, most már tényleg megyek és készülök. Pusszancs.

-          Neked is! Szió!- leraktam és beraktam Avril új cd-jét. Nagyon tetszenek a számai. Csöngettek. A biztonság kedvéért lementem. Bill már készült ajtót nyitni, de én megállítottam.

-          Ne! Lehet, hogy a sajtó.

-          Dehogy, csak Gustav.- mondta és kinyitotta.- Szevasz, Haver!

-          Hello. –köszönt a „vendég”.

-          Szia.- köszöntem én is.

-          Na kibékültetek?- kérdezte Gus, miután felmentem.

-          Nagyon úgy látszik.-Bill. Közben én a szobámban kezdtem picit takarítani. Az összefirkált Tokio Hoteles posztert és az ugyanígy járt társait letépkedtem a falról. Épp vittem volna le, de meghallottam a fiúk beszélgetését.

-          És, mire készült?

-          Nem tudom. Én szeretem őt, de nem akarom elmondani, mert lehet, hogy csak a pia miatt feküdt le velem. Bár, bízok benne, hogy nem.

-          Ahh, ilyenek a nők. A pia elveszi az agyukat.

-          Meg a pasikét is .- robbantam be a nappaliba. Mindketten felálltak és rémülve néztek rám.- Most mi van?

-          Mennyit hallottál?

-          Csak ezt a piás részt. Miért?

-          Ááá, nem fontos, Hagyjuk.- mondta Gustav és ismét leültek. Vittem nekik egy kis narancslevet. Én meg leültem tévézni. És milyen szerencsétlen vagyok. Már megint a híradó ment és megint velünk foglalkoztak. „ Bill Kaulitzot és egy ismeretlen lányt, a közelmúltban együtt látták egy házibuliban. Videó is készült az esetről.”- mondta a nő. Majd bejátszották a videót.

-          Bill, nézd! –mutattam a tv-re. Gustav is nézte. Mindketten nagyon meglepődtek. Mutatták azt, ahogy Billel táncolunk, iszunk. Még azt is amikor elszaladtam.

-          Na, ezt mondtam. Kíváncsi vagyok, mi van most Németországban.- mondtam durcásan és felmentem a szobámba. Bill egyből a telefonjáért nyúlt és tárcsázta testvérét.