Ledőltem az ágyra. A mobilomért nyúltam. Megkerestem a telefonkönyvben Caro számát és megnyomtam a zöld gombot. A szabad kezemmel a lábamon doboltam a hívódallamot, míg fel nem vette. Akkor felültem.

-          Szia Caro!- örvendeztem barátnőmnek.

-          Szia, csajszi! Mond, miért hívsz!

-          Már csak unalomból sem hívhatlak?

-          Ha unalomból hívnál, nem így köszöntél volna. Na meséld el, Caro néninek!

-          Szóval. Szerintem te is tudod. Nézted a tv-t pár perce?

-          Ja. Jah, hogy te arra gondolsz!

-          Ja, arra. Picit lebuktunk.

-          Csak egy picurit.

-          Szóval, mi van ott nálatok?

-          A ház környékét ellepték a fotósok, kamerás őrültek, meg a fanok. Nem tudod, hogy ezek mennyire buták. Előbb dobtak be az udvarra egy csomagot és az volt rá írva, hogy aki Billhez mert érni, maghal. De nyugi, csak féltékenyek.

-          Meg lázadok. Mi is ilyenek voltunk.

-          Jah, ne is emlékeztess! Kérlek.

-          Okéoké. Tom telefonál?

-          Pill, megnézem.- csönd.- Ja, bezárkózott a próbaterembe.

-          Akkor Bill. Amúgy holnapután megyünk vissza. Nem tudom, hogy tudtad-e.

-          Tényleg? Tök jó! De hogy juttok be a házba? Be a szomszédba és ott, átt a kerítésen?

-          Te egy zseni vagy!

-          Neeee, picit magas lenne neked az a fal. De ha ennyire zseni vagyok, akkor létrát is rakatok oda Tomocskánkkal. A szomszédnak meg én szólok, hogy arra mentek be.

-          Imádlak! Bocs, Bill tök ideg, megyek mielőtt Gustit veri szét. Légy jó!

-          Te is!- ezzel letettem. Lefutottam. Bill épp egy párnát csapott neki a falnak. Hátrébb húzódtam. Nem tudotam, hogy jó-e ilyen helyzetben zavarni. Gustav észrevett és odajött mellém.

-          Valami baj van? –kérdezte, miközben átölelt.

-          Tudod, te hogy mi. Mi lenne, ha ti holnap mennétek haza, én meg utánatok Larával? –a Lara szóra felragyogott a szeme, majd bólintott. Leültetett a fotelbe és öntött nekem teát. Bill már annyira lenyugodott, hogy nem csapkodott semmit, csak ült és a lábai jártak folyamatosan. Fel-felpattant párszor és elment egy másik szobába. Tuti telefonálni. Egyik ilyen alkalommal mosolyogva jött vissza.

-          Mi ez a mosoly, haver?

-          Semmi, csak Daviddal beszéltem és azt mondta, hogy eltüntették az embereket a ház elől. És hogy, most előbb kell menünk.

-          De, hát nekem holnapra van időpontom.

-          Majd Németben elmész dokihoz. Már Caro elintézte neked. Őt is hívtam.

-          Jó, de akkor nekem szólnom kell Larának. Ő is jönni akar és azt mondtam neki, hogy 2 nap múlva. Fel is hívom. Azzal tárcsáztam.

-          Szia Lar. Kis gond van az utazással.

-          Hy. Ugye nem elmarad?

-          Nemnem. Holnap megyünk. Szóval ma érted megy Gustav –itt Gustira néztem könyörögve- és hazahoz. Pakolj, de sebesen!

-          Oké, főnök asszony. Már megyek is. Visszhal.

-          Neked is.- elemeltem a fülemtől a mobilt és úgy kiabáltam bele. Persze magyarul és a többiek nem is értették. Szóval tök hülye fejet vágtak az egész beszélgetés közben. Főleg, amikor a Gustavos részt említettem. Lehet, azt hitték, hogy lebuktak.:P

-          Ez elintézve.- mondtam most már németül.

-          Nekem is a szerepem az egészben? –kérdezte Gustika.

-          Az, hogy szépen elmész Laráért a Balatonra és visszahozod. Tessék, itt a cím.- mondtam és ráírtam a kezére tollal.

-          Kösz.- mondta.

-          Bill, szerintem te is menj vele.

-          Nem, én itt maradok a feleségem mellett. –válaszolta határozottan és leült mellém. Átkarolt.

-          Jó döntés.- mosolyogtam rá és belefúrtam magam a kezei közé. Gus intett egyet és elment. Mi meg, összebújva, átkarolva egymást ott maradtunk. Billnek annyira jó illata volt. Belefúrtam az arcom a pólójába és elaludtam. Arra ébredtem, hogy vakuznak. Kipattantak a szemeim. Ahogy felkaptam a fejem, összeütköztem Bill állával. Majd egy röhögő Gustavval és a földön fetrengő és sívitozó Larával találkoztam. Gustav kezében volt a „gyilkos” fegyver. Kikaptam a fényképezőt, és a kukába helyeztem. Bill eközben az állát tapogatta. Ahogy megláttam, odafutottam hozzá és átöleltem.

-          Látjátok, ez is miattatok van!- mordultam rá a két feketebárányra.- Elegem van már a fényképezőgépekből. Többet látni sem akarok.- mondtam, de akaratlanul is elröhögtem magam. Ahogy Bill húzogatta a száját, meg nyomkodta, tiszta vicces volt. Néha felszisszent, de ő is mosolygott. Majd Gustav megnézte, hogy nem-e törött el. Tök vicces volt, ahogy Bill állát tapogatta. Lara közben kikotorta a gépet és csináltunk pár képet a srácokról is. Végül arra jutottunk, hogy semmi baja, csak fáj neki és szeretethiányos. Így hát helyet foglaltam az ölében (plusz 6 kiló a baba miatt). Ölelgettük, puszilgattuk egymást. Erről is készültek képek. Annyira belejöttünk a pózolásba, hogy észre se vettük és este lett. Gustav és Lara nálunk aludt a vendégszobában. Bill pedig a szobámban, a földön. Áthallatszott a másik szobából a többiek beszélgetése, amit inkább nem neveznék annak.

-          Gustav, mondanom kell valamit.- ez biztos Lara volt.

-          …- Gustav csak horkolt tovább.

-          Hát oké, ha így állsz hozzá. Akkor majd a többiekkel együtt fogod megtudni.- mondta morcosan barátném és visszafeküdt az ágyra, de olyan erővel, hogy az reccsen egyet. Megfordultam. Így az alvó Billt néztem. Lába szétvetve, egyik keze a mellkasán, a másik pedig a teste mellett pihent. Takaróját lerúgta magáról. Az esti focista.:P LOL! Elmosolyodtam. Lelógattam a kezem az ágyról, majd én is elaludtam.

*

Reggel, sikerült nem elsőnek felkelnem. Kimásztam az ágyból. Közben majdnem pofára vágódtam Bill miatt. Többször is elakadt benne a lábam, de esés közben mindig megkapaszkodtam vagy az asztalban, vagy ha a másik irányból jöttem, akkor az ágyban. Átöltöztem és lementem. Lara és Gustav már lenn voltak. Mindketten kávéztak. Öntöttem magamnak teát és csatlakoztam hozzájuk.

-          Amúgy Niki, tök édesek voltatok este Billel.

-          Nane! Már megint lesifotóst játszottatok?

-          Nem, csak meg akartam nézni, hogy fenn vagy-e még. Mivel te csak későn szoktál elaludni. Na szóval, bementem és neked lógott a kezed az ágyról és Bill fogta. Tök cuki voltatok.

-          És gondolom képet is csináltál?

-          Ki nem hagyhattam azt a helyzetet. Meg is mutizom.- mondta és elővette a gépet. Hát mondhatom, tényleg aranyosak voltunk. Röhögtünk ezerrel a tegnapi képeken, amikor lejött a lépcsőn egy tiszta komás Bill Kaulitz. Haja az égnek állt(mint amúgy is), és kócos volt. Egy szál boxerban öntött magának kávét és visszament a szobába. Mindenki szótlanul és hülye fejjel figyelte. Majd amikor eltűnt a felső szinten, röhögni kezdtünk. Bill visszanézett, mi pedig abbahagytuk. Aztán mégiscsak bement a szobába. Gustavval összecsaptuk a tenyerünket. Mindkettőnknek fájt.

-          Uhh, kislány, a kezedben marha nagy erő van.

-          Te sem panaszkodhatsz. Tiszta vörös a kezem. –végül lenyugodtunk. TV-t néztünk. Közben lejött Bill is, most már szalonképesen. Folytattuk a tegnapi tevékenységet. Csináltunk olyan képet, ahol mindenkinek Billes haja van, meg olyat amikor Billt felöltöztettük női ruhákba. Egyszer még egy magas sarkút is felvett.  Tök furán mozgott benne. Az egyik lépésnél ki is törte a sarkát. Majd elérkezett az idő, és elindultunk a reptérre. Útközben Georgot is felszedtük. Rá még fél órát kellett várni, mert még nem pakolt össze teljesen. De még időben odaértünk. Mindenki elfoglalta a helyét. Most direkt úgy foglaltak a fiúk jegyet, hogy tőlük picit távolabb legyünk. Csak 5 ülés volt köztünk. Bill Gustav mellé ült, Georg pedig egy öregnéni mell került. Végül is, ők is jól szórakoztak, mert a néni megtanította egy picit magyarul, Georg pedig németül a hölgyet.(lol, hogy ilyenek is vannak) Mi, Larával beszélgettünk egész végig, mint Billék. 2 és fél óra után leszálltunk. A reptér bejáratánál egy nagy fekete kocsi várt minket. Mindenki beszállt. Fél óra alatt megérkeztünk a házhoz. Csak egy kislány várt ott a fiúkra. Georg és Gustav kiszállt és beszéltek vele. Végül a kislány mosolyogva elment. Ekkor mi is kimásztunk (ugye milyen sokat szállunk ki-be meg le?) az autóból és bepakoltuk a cuccokat. Tomékat sehol se találtuk. Bill biztosra vette, hogy a Tom szobájában lesznek és valami nagy dolgot csinálnak. Larával feltettük Bill laptopjára a képeket. Hülyeségből kiraktuk az egyiket háttérnek. Pont azt, ahol Bill egy vörös miniszoknyában, fehér toppban és fekete fűzőben van. És persze a már említett magas sarkú. Még mindig hülyeségre fájt a fogunk, úgyhogy párszor bekopogtunk Tomékhoz és elszaladtunk. Egyszer Tom szitkozódva jött ki a szobából az azt mondta, idézem: Ha még egyszer bekopog egy penészagyú, akkor mogyorókrémmel fogom telinyomni a pofáját! Hát, amikor mi ezt meghallottuk, nagyon megijedtünk. Annyira, hogy folytattuk. Aztán egyszer nem tudtam gyorsan elfutni és elkapott. Igaz, nem nyomott teli semmi vacakkal, csak egy picit, gyengéden elmondta, hogy most nem tud olyan hülyékkel foglalkozni, mint mi. Mondhatom szép rokon. Aztán másfél óra után kinyílt az ajtójuk. Addig mi kártyavárat építettünk a folyosó végén. Persze, amikor kinyitották, azt az átkozott fadarabot, az egész ledőlt. De azért már rekord… kb. 2 óráig egy szobában ülni és valami nagydolgot csinálni. Végül a veszteségünkben mindketten eldőltünk a földön.

-          Auu. Te ott, benn ha nem nyugodsz el most azonnal, anyuci nagyon mérges lesz!- kiabáltam, amikor a baba rúgott egyet.

-          1. úgyse hallja, 2. már mérges vagy.- ült fel Lara.

-          Igazad van. –ültem fel én is.

-          Biiiiiiiill! Szeretnék kérdezni valamit! –üvöltött ki Tom Bill szobájából. Bill felfutott. Odamentünk az ajtóhoz. Tom a laptopot nézte. Bill pedig a háttérképet.

-          Na, tesó, ki ez a csinibaba, akivel csalód a feleséged? –kérdezte Tom.

-          Hosszú. És amúgy én vagyok az.

-          Öööö…bocs, de tiszta nőies vagy itt.

-          Jah, ezt teszi a tűsarkú. Van egy sejtésem, ki lehetett, aki kirakta. -itt az ajtó felé nézett. Mi meg pont ott kukucskáltunk be.

-          Bocs, de muszáj volt. Olyan jól nézel ki rajta. Jól áll neked a fűző.

-          Jah, tényleg. Lehet ez egyik koncerten fel fogok venni egyet. –adta a hülyét. Mi csak röhögtünk. Majd a fiúk elhallgattak. Mi nem értettük. Majd hátranéztem, és megláttam Caro-t. Lara még mindig röhögött. Mindenki ránézett.

-          Most mi van? –kérdezte. Mindenki egyszerre mutatott Larára. Aztán valami nagyon fancsali pofát vágott. Mindenki röhögni kezdett (újra), de most Lara nem nevetett. Caro besétált és megpuszilta Tomot és leült az ölébe. Vettem a bátorságot és én is bementem. Hátulról átöleltem Bill nyakát.

-          Ááá, látom, megint kimaradok a jóból.- mondta Lara. Rácsapott az ajtókeretre és lement.

-          Bill, ki ez a pipi? –kérdezte Caro, amint észrevette a laptop képernyőjét.

-          Hát, hogy igazat mondjak, én.- válaszolt és kihúzta magát. Car csak a szemét járatta a kép és Bill között, majd megszólalt.

-          Ááá, nem értem. Nem is hasonlít rád. Na ne hazudj!

-          Nem hazudok! Én vagyok. Ugye, édes? –hozzám fordult és átölelt.

-          Igen, ő az. Olyan szívdöglesztő abban a szerkóban. –vicceltem és Bill szeme elől elhúztam egy tincset. Majd otthagytuk a Tom-Caro párost. Lementünk Gustavékhoz. Kártyáztak. Nagyban ment a póker.

-          Váhá! Én nyertem!- dobta el a lapokat Georg.- Na ki az Isten? Hát persze, hogy én.

-          Ja meg a max egos gyerek is te vagy. –mondta szomorúan Lara. Leültünk melléjük.

-          Szóval, ah már így egyűt vagyunk, lenne egy bejelenteni való. –állt fel Lara.

-          Várj, szólok a többieknek. –állt volna fel Georg, de megjelentek az említettek. Leültek.

-          Na szóval. Arról lenne szó, hogy… ahh, ezt nehéz elmondani! Na szóval. Terhes vagyok. –mondta Lara. Erre Georg nagy szemeket eresztett, Bill leesett a fotelből, Tom majdnem megfulladt, Gustav pedig kiköpte a narancslevet, amit ivott, pont Georgra. Én csak ültem, mivel már tudtam. Caro pedig egyből felpattant és megölelte a barátnőjét.

-          És még a felét sem tudjátok.- erre Gustav letette a poharat, nehogy megismétlődjön az előbbi. – Uhh, ezt a legnehezebb kimondani. Niki, segítenél?

-          Persze. Gondolom, az akarod mondani, hogy ki az apja. Hát a mi emberünk Gustav. –mondtam ki normál hangnemben. Még jó, hogy lerakta a poharat, mert külömben minden üdítős lenne. Most csak elkezdett süllyedni a kanapéról lefelé. Mindenki ránéz.

-          Hát, haver most már te is apa leszel. –fogott vele kezet Bill. A többiek még mindig bámultak. Én is felálltam és megöleltem Gustavot. Sorban gratuláltak neki a többiek. Az utolsó Lara volt. Hosszasan nézték egymást. Majd Gustav megölelte.

-          El kell mondanom valamit neked! –mondták egyszerre.

-          Te kezded. –szólt Lara.