Egymás szemébe néztünk. Majd ő elkezdett mosolyogni, mint egy „épp a börtönből szabadultam” pasas.

-          Viktor? Te mit keresel itt?

-          Igen én vagyok. És pont téged kereslek. –mondta, majd közelebb lépett hozzám.

-          Engem? Miért?

-          Mert szeretlek! És mondanom kell neked valamit.

-          Mi? Szeretsz? Hiszen megegyeztünk, hogy csak barátok leszünk! –üvöltöttem rá.

-          Igen, de a szív nem tud nyugodni. –mondta még mindig higgadtan. – És mindent megteszek azért, hogy az enyém legyél.

-          Naaaneee! Szóval te lőtted meg Billt? Teee…te aljas gyilkos! Annyira…annyira utállak! Hülye disznó! Féreg! Tuskó! – még hangosabban kiáltoztam. Már ott tartottam, hogy szétverem a fejét.

-          Igen én voltam. És Veronicát is én akasztottam rá. Tudom, hogy megérdemlem ezeket. Szóval? – Leült arra a helyre, ahol eddig én ültem.

-          Mit szóval? Nem fogok egy ilyen… ilyen féreggel járni! És amint láthatod, főleg nem, mert terhes vagyok! És Bill gyerekei lesznek!

-          Ahha, szóval ikrek. Oké, mivel elmondtam neked mindent, ezért most el kell, hogy némítsalak. –felkelt és nagyon közel jött hozzám. Az egyik kezével megfogta az enyémet és magához rántott. A másik kezét a nyakamra csúsztatta. Egyre erősebben fogta. Én már megszólalni sem tudtam. Aztán eleresztette a kezem és azt a kezét is a nyakamra kulcsolta. Ujjaim maguktól mozogtak. Levegőt már alig kaptam, csak fuldokoltam. Aztán elengedett. Iszonyatosan fáj a fejem. A földre estem. Majd minden elsötétült. Amikor felébredtem egy fehér szobában találtam magam. Nem igaz, már megint egy kórház!- gondoltam. Felemeltem a fejem, de amint el akartam fordítani, belenyílalt a fájdalom. Visszafeküdtem és becsuktam a szemem. Nem sokat pihentem, mert hirtelen elkezdett fájni a hasam. A görcsök jöttek egymás után. Aztán jött egy nagyon fájdalmas. Megszorítottam az ágy oldalát. Egy doki jött be.

-          Szóval elkezdődtek a fájások? –kérdezte.

-          Ha ezek azok, akkor igen. – mondtam halkan. Az orvos kiment. Pár perc múlva visszajött, pár nővérrel és egy tolókocsival. A nővérek segítettek átülni. Kitoltak a szobából. Bill az ajtóval szemben ült egy széken. Amint meglátott, felállt és átölelt.

-          Annyira örülök, hogy nincs semmi bajod! Menjek én is veled?

-          Jó lenne, ha jöhetnél. –ránéztem az engem toló nővérre, ő pedig bólintott. A folyóson még találkoztunk Tommal, Caroval, Larával, Gustávval, Riccával és Georggal. Még Simone is eljött.

-          Na nagylány, van egy rossz hírem. –mondta Tom. – A fotósok eltorlaszolták az ajtót. Még minket is követtek. David azt akarja, hogy mondjuk el a médiának, hogy ki vagy valójában. Mi a hozzászólásod?

-          Nem is rossz hír! Most már elmondhatjuk. Hiszen nem lehet semmi rossz se.

-          Oké. Amúgy nem tudod, ki volt az, aki rád támadt az erdőben?

-          De, tudom. Viktor volt. Ő lőtt rá Billre a buli után. Annyira egy kibírhatatlan alak. – ahogy kimondtam egyből jött egy fájás. Annyira erős volt, hogy kiabáltam. / LOL ilyet a valóságban biztos nem tennék, de ki tudja xD/ Bill megfogta a kezem. Majd betoltak a szülőszobába. Bill felvette a kötelező köpenyt. Odaült mellém egy székre és a kezemet fogta. Már nagyon gyorsan jöttek a fájások. Az orvos rám szólt, hogy ne nyomjak, amíg azt nem mondja.

-          Én ezt nem tudom megcsinálni. – suttogtam Billnek.

-          Dehogynem, muszáj lesz, értem és a gyerekekért. – mondta és megpuszilt. Jött még egy fájás. Annyira megszorítottam a kezét, hogy ő neki is fájt már. J Aztán a doki folyton szólt, hogy mikor nyomjak és mikor pihenhetek. Aztán egy erős fájásnál rámszólt, hogy egy nagyon nyomjak és kinn lesz a baba egész feje. Úgy is tettem. Majd babasírás hallatszott előlem. Billel egymásra néztünk. Ragyogott a szemében a boldogság. Hisz apa lett! Én pedig anya.

-          Kisfiú. Mi legyen a neve? –kérdezte egy nővér mellőlem.

-          Scott. –válaszoltam. Aztán még pár nyomás hátravolt. Nemsokára a kislányunk is meglátta a napvilágot. Neki Bill választott nevet. Az Alice nevet kapta. Mindkettőjük kapott a kezére egy kis szalagot, a nevükkel.

-          Gyönyörűek. Szerinted mikor hozzák vissza őket?  - kérdezte Bill, mikor visszavittek a szobámba.

-          Nem tudom. Lemérik őket, meg adnak rájuk ruhát is. Talán már jönnek is. – közben volt pár látogatom. A többiek is bejöttek. Gustav és Lara arról beszélgettek, hogy egyszer ők is lesznek ilyen helyzetben, mint mi. Caro és Tom egymást ölelgették, és közben velünk beszélgettek. Georg és Ricca a lehető legtávolabbi sarokba mentek. Mindketten leültek, egymásnak háttal. Közben jöttek rendőrök is. Mindenkit kiküldtek és kihallgattak. Aztán Bill visszajött, kezében a kis Scott-tal. Visszaült a székre és a babát letette az ágy mellett lévő babaágyba. Egy nővér meghozta Alicet is. Őt nekem adta. Megmutatta, hogy hogyan kell jól tartani a babát. Aztán ő is kiment. Billel épp azt találgattuk, hogy kire hasonlítanak, mikor bejött David.

-          Üdvözlöm az újdonsült szülőket. Niki, Bill. Pár fotós azt kérdezni, hogy készíthetnének-e pár képet rólatok. A történetet Tom már elmondta nekik.

-          Persze jöhetnek. – mondta Bill és rám nézett. – De csak kettesével. Nem szeretném, ha felfordulás lenne. – közben adott egy puszit. David kiment. Bill felemelte Scotot. Olyan édesek voltak együtt. Olyan ártalmatlanok és szelídek. Ha nem ismerném Billt, azt hinném, hogy soha nem volt rocker. Hisz olyan szelíden bánt a gyerekekkel. Kopogtak. Ez zavarta meg, eme gyönyörű pillanatot. Bill szólt, hogy bejöhetnek. Szerencsénkre nem a fotósok voltak, hanem Simone. Őt is lenyűgözték a gyerekek. Egy nővér is bejött, hogy szóljon, itt az etetés ideje. Simone bennmaradt, Bill pedig kiment. Simone sokat segített nekem. Nagyon kedves volt. Amikor mindketten már böfiztek / :S/ , Simone kiment és szólt Billnek. Visszaült a helyére. Nem sokára Jött David és két fotós. Ezernyi képet csináltak. Folyton mondták, hogy hogyan csináljuk, hogy fogjuk a babákat és satöbbi. Aztán amikor Bill észrevette, hogy már nagyon elegem van abből, hogy megmondják, mit csináljuk, kiküldte őket. Volt egy kevés időm arra, hogy pihenjek. Volt még pár fotós meg tévés ember. Végül besötétedett. A többiek elmentek, csak én maradtam a gyerekeimmel. Szörnyű estém volt. Percenként sírtak. Óránként etettem őket. Fél 4 felé tudtam egy kicsit aludni. 6- kor már megint sírtak. Nem segített semmi. Úgy döntöttem, hogy felveszem őket és sétálok velük egy picit. Először Scotot vettem fel. Körbe- körbe sétáltam vele a szobában. Nemsokára mindketten elaludtak. Nem volt értelme visszaaludnom, mivel fél 8- kor jön a vizit. Csak feküdtem és bámultam. Egyre világosabb lett. Aztán kopogtak. Egy nővér és a doki jött be. Megmérték a testhőmérsékletem. A babákat is megvizsgálták. A nővér megigazította a párnát a fejem alatt. Lassan döcögött az idő. Tomék azt mondták tegnap, hogy amint elkezdődik a látogatási idő, jönnek. Nem volt mit tennem, bekapcsoltam a tévét, halkan, nehogy felébredjenek a kicsik. Híradó ment. / mindig híradó megy, ha bekapcsoljuk a tévét?? xD/

-          És a tegnapi nap főhíre. Bill Kaulitz, a Tokio Hotel frontember tegnap késő este apuka lett. A testvérével, Tommal sikerült interjút csinálnunk. Elmesélte nekünk, hogy ki az a nő, akinél öccse megtalálta a boldogságot. A kis családról képek is készültek. A két baba: Scott és Alice jól vannak. Ha a következő percekben velünk tartanak, többet is megtudhatnak. – mondta a bemondó nő. Nemsokára elkezdődött a látogatási idő. Az első látogatom ki más volt, mint Lara. Pedig én Billre számítottam. Elmesélte nekem, hogy Bill hogyan talált rám az erdőben.

-          Képzelheted. A kezében vitt vissza a házba. Mindenkivel kiabált, hogy hívjon már mentőt. Ricca és Caro már azon voltak, hogy lekössék egy székhez. Tiszta ideg volt. Aztán úgy, 8 felé megjött a mentő.  A doki szólt nekünk, hogy felébredtél. Gustav az ölemben aludt otthon. Végülis, fél 10-kor mit szokott csinálni az ember, ha nem koncertezik? Alig tudtam lelökni magamról, hogy elérjem a telefont. – mesélte. Nemsokára megjelentek a többiek is. Délben a nővér mindenkit elküldött. Csak azt nem tudom, minek. Épp aludtam, mikor valaki bejött. Kinyitottam a szeme résnyíre. Egy férfialakot láttam. Vigyázatosságból úgy tettem, mintha aludnék. Hallottam a lépteit a járólapon. Felém jött. Majd visszament a székhez és valamit felvett onnan. Visszajött hozzám. Aztán azt éreztem, ahogy az arcomra nyomja a párnát. A kezemmel megpróbáltam megfogni az ő kezét, de hiába. Egyre erősebben nyomta. Aztán már nem kaptam levegőt. Lejátszódott előttem az életem. Aztán már nem éreztem semmit. A személy kifutott a kórteremből.

Még nincs vége, ezért látogassatok még vissza az oldalra! Hamarosan vége lesz a storynak, de most még nincs itt az ideje! Majd megtudjátok!

Folytatás következik!