1.rész
Picim, ébredj!
 

- Laraaaaaa!- kiabáltam a ruhadombok közepéről. Igaz, már alig látszottam a sok cucctól, amit kiszórtam a szekrényekből, de akkor is nagy volt a hangom. Az említett lassan előbújt a monitor mögül. Szőkés-világosbarna haja, eltakarta az egyik szemét. Mint mindig, most se érdekelte.

- Igen? –kérdezte halkan.

- Nem tudod véletlenül, hogy hol van a lovaglónadrágom?- kérdeztem.

- Melyik?

- A zöld meg a fehér. –válaszoltam neki nyugodtan.

- Minek neked a fehér? Csak nem versenyre mész?

- Istenem, Lara! Te is jössz! Egész idő alatt erről dumáltam neked, hogy inkább készülődj és ne a pasiddal beszélgess. De mindegy, te késel el nem én.- mondtam higgadtan.

- Oké, oké! A zöld a fürdőben, a fehér meg lenn a kisszekrényben. –bújt vissza a helyére, hogy elköszönjön msn-en. Addig én összeszedtem a földről egy fehér inget, a zakómat és pár zoknit. A fürdőben magamra vettem a zöld lovaglónacit és egy szürke pólót. Fogtam egy hátizsákot és bele tettem a cuccaim. Lara közben elkészülődött.

- Minek megyünk ilyen korán? –kérdezte a csajszi miközben bezártam az ajtót.

- Szeretnék még egyet kilovagolni. Meg szerintem neked és Byronnak is jót tesz egy kis rá hangolódás. – Byron Lara lova. Koromfekete, arab csődör. Ez lesz életük első versenye. Furcsa, hogy Lara nem is izgul. Vagy még nem. Hátrasétáltunk a garázshoz, amiben csak a két bicajt és pár lovagló felszerelést tartunk. Felültünk a bicajokra és eltekertünk a lovardához. Úgy 10 perc alatt oda is értünk. Letámasztottuk a drótszamarakat a nagy tölgyfának. Bementünk az istállóépületbe. Sokan voltak. Egyszerre ilyen sokan még soha sem voltak. Legtöbben Iza, az igazgató irodája előtt várakoztak. Amikor elhaladtunk az ajtó előtt, beintegettünk neki. Mosolyogva intett vissza. Felkaptuk a kispadról az ápolókosarakat és indultunk a lovaink felé. Byron kedves nyerítéssel fogadott minket. Lara odaszaladt hozzá és átölelte a nyakát.

- Menj innen öcskös, hagy tudjak bemenni hozzád. –nyomta arrább a csődör fejét és kinyitotta az ajtót. Én még sétáltam egy keveset, hogy elérjek Apfrodite boxáig.  Békésen aludt, fejét lehajtva.

- Rosen! Pici ébredj! –szólítottam halkan. A kanca lassan felemelte fejét és vádlón rám nézett. Apfodite vagyis Rosen egy 9 éves, pinto kanca. A bal szeme körül és a farán vannak fekete foltok. Ami a legszebb benne, hogy jégkék szemei vannak. 1 évesen kaptam. Akkor még egy beteges csikó volt, akin az látszott, hogy nem éli meg a holnapot se. Most pedig versenyre készülünk…már a sokadikra, de én még mindig úgy izgulok, mint az elsőn. Adtam neki egy répát, bocsánatkérés gyanánt. Egy elégedett nyihogás volt a megegyezés jele. Az istálló elejéből hangos horkantásokat hallottam. Kinéztem az ajtó felett. Lara próbálta Byronra felrakni a kötőféket, de ő folyton elhúzta a fejét. Kiléptem és odamentem.

- Figyelj! Így kell ezt csinálni. –mondtam és kikaptam a kezéből a szerszámot. – Ne lássa rajtad, hogy félsz. Légy te a főnök. Amint látom, kezdesz ideges lenni és ezt érzi ő is. Átragadt rá az idegességed. –hátrébb léptem és helyet adtam Larának. Megfogta a fék végét és nyugtatni kezdte a lovat. Beadtam neki a vezetőszárat, ő pedig felcsatolta és kivezette az állatot a folyósóra. Visszamentem pacómhoz. Én is feltettem a féket és a szárat. Kikötöttem Byron mellé Rosent. Mindig együtt szoktak lenni. Szóval dúl a szerelem a két ló közöttJ. Leápoltuk őket, majd kihoztam mindkettőnk lovagló felszerelését. Byron párszor félrelépett, így Lara alig tudta a hátára rakni a nyerget. Én csak álltam Rosen másik oldalán és röhögtem. Az én lovam legalább engedelmes. –gondoltam. Végül felszálltunk a nyeregbe és bementünk az erdőbe. Volt pár kidőlt fa és hordó, amit még Peter hordott oda. Peter a lovarda lovászfiúja és a szállítónk. Byron párszor forgott az akadályok előtt, de amúgy szépen, ívelten ugrotta át őket. Rosen, mint a bamba, kilőtt egy hordó felé. Hosszú szárat adtam neki. Aztán elrugaszkodott. Átrepültünk az akadály felett. Pár akadály után visszamentünk. Lesétáltattuk a lovakat, majd én bementem a pihenőhelységbe. Elővettem a kulcsom és kinyitottam a szekrényt. Gitárok, könyvek és díjak voltak benne. Minden istállótag kap egy kulcsot ehhez a szekrényhez. Kivettem az egyik klasszikus gitárt és leültem a kanapéra. Elkezdtem játszani. A dal közepén jártam, amikor Lara bejött.

- Ahh, látom te is arra gondolsz, amire én. –mondta és leült mellém. Bemelegítette a hangját és játszottunk egy kicsit. Pár szám után bejött Tina. Ő is ide jár lovagolni, az apja gazdag, sztem ennyit róla. Hosszú szőke haja van, barna szemei. 15 éves.

- Sziasztok, csajok! –köszönt és ledobta magát a szembeni fotelbe. Ő is jön a versenyre. Neki lipicai lova van, a neve Dolly. Ő a legidősebb a lovardában. Mint a lovat számítva, mint a lány korátxD  Fél perc múlva felpattant. Elővette a telefonját és kiment.

- Tuti a pasija. Csak őt hívogathatja. –mondta Lara és hátradőlt. Sokáig beszélgettünk még. Úgy 14 felé bejött Tina és Peter.

- Gyertek lányok, indulunk! –mondta a fiú. Felvettük a cuccaink. Én vittem a gitárt is. Mert, azt gondoltam, hogy este kiülök az istállók elé és ott játszok. A lovakat már bevezették. Beültünk a lakórészbe. Elővettem a mobilomat és zenét hallgattam. Mivel, hogy az enyémen azt is lehetxD Lara pedig…ööö nem figyeltem rá, ezért nem toom mit csinált. 1 óra alatt odaértünk. Behajtottunk a parkolóba. Én ugrottam ki elsőnek. Egyből körülnéztem. Vendégistállók, időleges sátrak a lovaknak, akik nem fértek el máshol. Na meg a lakóépületek. Peterhez odament egy pasas és megmondta, hogy melyik istállóban vigyük a lovakat és, hogy melyik házba leszünk elszállásolva. Lenyitottam a rámpát és kivezettem a lovakat. Megkerestem a 19-es boxot. Ez volt Rosené. Bevezettem, majd leápoltam. Visszamentem a gitárért és leültem a boxba. Rosen csak ette a szénát, nem is nézett rám, miközben gitároztam. Aztán hangokat hallottam. Ismeretlen hangok.