2.rész
Nem az számít, honnan származol.

Letettem a gitárt magam mellé és hallgatóztam.
- Nem biztos, hogy ezt tényleg így kéne csinálni. Eddig még egy nekem tetsző lovat sem láttam. Persze te már begyűjtötted a telefonszámokat. Mondjuk, te minden lányét elkérted. Az állatok nem is érdekelnek. Pedig nekünk lovakat kell keresnünk. – aztán a két alak odaért az ajtóhoz. - Na. Erről beszéltem, Tom.  Ez a ló egyszerűen gyönyörű. Meg kéne keresni a gazdáját.  –mondta. Erre én felálltam és megsimogattam Rosen marját.
- Már nem kell keresni a gazdáját. Én vagyok. –mondtam úgy, hogy nem néztem rájuk. Rosen felém fordult és belefújt a hajamba.
- Gyönyörű. És szeretitek is egymást, amint látom. –mondta az egyik. Odafordultam. Két srác állt az ajtóban. Az egyik fekete sapkát és napszemüveget viselt. Fekete haja kilógott a sapkája alól. A másik rappersapka és csukja mögé bújt.
- Nicole Pferd vagyok. Már a nevemből is érezni, hogy imádom a lovakat.
- Bill Kaulitz. Ő pedig a bátyám, Tom. –kezet fogtunk. – Amúgy te lovas családból származol, vagy csak te vagy ilyen… szóval ló mániás? –akaratlanul elnevettem magam.
- Ha úgy vesszük, lovas családból származok. Keresztanyum díjlovas, a nagyszüleim világbajnok ugratók. De a zenét is imádom.
- Akkor ebben egyek vagyunk. Mi is zenélünk. De szerintem már hallottál rólunk. –mondta Bill, majd sóhajtott.
- Nem, még nem hallottam híreteket. De ennyire rossz?
- Nem, nem rossz, csak kissé nehéz. Folyton turnézunk, vagy a stúdióban vagyunk. Amúgy nem tudom, hogy miért nem hallottál rólunk.
-  Ahh, időm sincs tv elé ülni. Az utcán is csak annyi időt töltök, amíg elmegyek a lovardába és vissza. Meg a lovaglások.
- És az iskola?
- Magántanuló vagyok.
- Ahha… mesélj egy kicsit a lovadról. Nagyon szép.
- A neve Apfrodite, de én csak Rosennek hívom.  9 éves, pinto fajtájú kanca.
- Gondolom, versenyzel is vele. Milyen ágban indulsz? –kérdezte és ráhajolt az ajtóra.
- Holnap lesz a versenyem. Én díjugratásban versenyzek. A barátnőm pár boksszal arrább van. Ő is díjugratásban van. Neki ez az első versenye. Nekem már a sokadik. – mondtam. Elkezdett csörögni a telefonom. Rosen felkapta a fejét, Tom pedig megijedt tőle és elesett.
- Hallo. – szóltam bele.
- Szia Niky. Karol vagyok. – mondta. (az előző storyban Caro volt a neve, de azt akarta, hogy Karol-t írjak ebbe…igaz, mi is így hívjuk xD)
- Szia. Igazán hívhattál volna a sajátodon. Anyukád pénzét ilyenre pazarolni…cöcöcö. Na mond, miért hívtál.
- Csak azért, hogy holnap korán megyünk. Fél 8-ra már ott leszünk.
- Oké. Akkor most leteszem, mert vendégeim vannak. – mondtam és kinyomtam. Amikor elemeltem a fülemtől még hallottam, hogy kérdez valamit. Majd visszahívom később - gondoltam.
- Na szóval. Ha akarjátok, kivihetem egy picit megmozgatni és akkor jobban szemügyre vehetitek.
- Rendben. –mondta Bill és elállt az ajtóból. Nekem meg szerencsém volt, mivel Rosen nem piszkolta össze magát, így csak lekeféltem és kitakarítottam a patáját. Felszerszámoztam és kivezettem a gyakorlópályára.  Átadtam Billnek a szárat, hogy fogja meg, amíg beállítom az akadályokat. Éppen mikor felraktam ez egyik oxer felső lécét, patazajt hallottam a hátam mögül. Amikor hátra akartam nézni, inkább nem tettem. Egy ló repült át felettem. És persze jól gondoltam, hogy kivel. Lucas Hauser volt az. Annyira utálom azt az alakot. Folyton kikészít, mert azt hiszi, hogy nem győzhetek ellene. Lovai mind féltek tőle, mivel sarkantyúval lovagolt és nem kímélte még a vemhes kancákat sem. Sötétpej lovát, Mazsolát (akin most is átugratott felettem)is bántalmazza. Múltkor felszerszámozva vitte be a bokszába, és sokáig senki sem vette észre. De térjünk vissza a jelenre. Szóval Mazsolát élesen visszafordította felém és direkt előttem pár centivel állt meg. Láttam a lova szemében a segítségkérést és a mérget, amit gazdája iránt táplál.
- Szóval a tehenészlány újra megpróbál legyőzni. Biztosíthatlak, hogy nem fog menni. És hol hagytad, azt a ló nézetű tehened? –kérdezte vigyorral a száján.
- Bocs, de nem ismerlek. Viszont egy lóról nem szabad így beszélni. A gazdáját szidhatod, de a lovát nem. –mondtam gúnyosan és elmentem. Lucas erre leszállt a nyeregből és utánam dübörgött.
- Mit képzelsz velem így beszélni? Én egy nemes családból származok! Neked beszélek, te…te…te utolsó szajha! –kiabált utánam. Az utolsó szóra megálltam. Ökölbe szorítottam a kezeimet.  Amikor Lucas odaért mögém, hirtelen megfordultam és hát… kapott egy ököllel az arcába.
-Hidd el, nem érdekel, hogy nemes vagy. A viselkedés a fontos. – mondtam majd mentem a lovamért. Billék nyitott szájjal álltak a karám szélénél.
- Na jó. Ilyet még nem láttam. Durva volt! –szólalt meg végre Tom is.  Kivettem Bill kezéből a szárat és felugrottam a nyeregbe. Ügetésbe fogtam a lovat. Megtettem egy kört az első ugrató előtt, majd vágtára ösztökéltem Rosent. Előre hajoltam és jelt adtam a lovamnak, hogy ugrania kell. Engedelmeskedett és elrugaszkodott a talajtól. Zökkenésmentesen talajt értünk. Majd egy oxer, egy hármas összetett és egy magasugrás a végére. Ettől mindig is féltem, mivel egy régi versenyen épp a magasugráshoz értem, amikor az első lovam, Magnet meghallotta az egyik kanca nyihogását.  Hirtelen megállt az ugrás előtt, leborítva a léceket és persze engem is ledobott magáról. Szerencsétlenül rázuhantam a kitörőre. Eltörött 2 bordám és a jobb lábam. Na meg az agyrázkódás. 1 évig még lóra sem ülhettem. Ekkor adták el Magnetet. Aztán rá 3 hónapra jött Rosen.  Akkor még csak 8 éves voltam.  Na szóval vissza a jelenbe. Szerencsésen átjutottunk az utolsó hármas akadályon, majd ráfordultam a magasugrásra. Összpontosítottam, majd kiszámoltam a lépést. Jelt adtam és ugrattunk. A felső lecet igaz megrengette a patájával, de amúgy semmi különös nem volt. Lassítottam a léptén és leírtunk pár kört. Odakocogtunk a kapuhoz. Megpaskoltam a nyakát és rádőltem.
- Na, milyen volt? –kérdeztem lihegve.
- Nagyon ügyesek vagytok. –válaszolta Bill. –Megpróbálhatom én is?  
- Miattam. Csak először inkább szokjatok össze, aztán a kisebb ugratásokat viheted. –mondtam és odaadtam neki a szárat. Átugrott a karámon és felszállt Rosen nyergébe. Addig én lejjebb vettem a léceket. Felültem a karám szélére, Tom mellé. Bill ment a lóval pár kört, majd átléptetett a lefektetett rudak felett. Aztán ráfordult az ugrásokra.
- A sarkaddal pöcköld meg az oldalát és dőlj előre! –mondtam neki. Így is tett. Átment az összesen. Nagyon ügyes volt.  Ö is megpaskolta Rosen nyakát, majd leszállt.
- Gyönyörű és nagyon jó ugró. Nem lenne kedved egy kisfilmben szerepelni vele?