3.rész
Összetörve.

-          Hehh? Vagyis egy olyan videó klipben, amit az egyik zenétekre csináltok? –kérdeztem vissza, mint egy hülye gyerek.

-          Aha. Pont olyanban. –mondta Bill nagy vigyorral.

-          Mikor? Hol? Hogyan? Mi lenne a szerepem?- nagy vigyort ült ki mindannyiunk arcára.

-          Két nap múlva kezdünk Berlinben. Pontosabban Berlin mellett egy kis gazdaságon. Ami nem is úgy néz ki, mint egy gazdaság. Szóval remélem eddig érted. Hozd magaddal a lovad, meg ha nagyon szeretnéd, valamelyik barátnődet. Itt a telefonszámom meg a cím. Ha kell még valami, hívj! –mondta és a kezembe nyomott egy cetlit.  Zsebre gyúrtam. A fiúk már el is mentek.

-          Na kislány, most már biztos megismer minket a világ. –megpaskoltam Rosen nyakát.

Lecsutakolva, kifényesítve állt a lovam másnap kora reggel a helyén. Igen, kora reggel. Pontosabban 7 óra. Fél óra és megérkeznek Karolék.  Azután még másfél óra és kezdődik az én futamom. Már vagy 3-szor hordtam ki a nyerget és a többi felszerelést. Most pedig idegesen ültem egy szalmabálán az ujjaimat tördelve. Nemrég annyira ideges voltam, hogy már a rózsaszín körömlakkot is lekapartam a körmömről. Még a hajamat sem fésültem ki, a felöltözködés is csak annyiból állt, hogy felhúztam egy pólót meg egy rövidnacit, aztán futás ki a boxokhoz. Mondjuk a szállítóautóban aludni kényelmetlen, a házban meg nem tudtam elaludni. Felálltam és megnéztem a pályát. A karám közepén állt a pályatervező és sűrűn osztotta az utasításait az alkalmazottjainak. Felkönyököltem a palánkra és gondolkodtam a megfelelő stratégián. Pár perc múlva csatlakozott hozzám még pár lovas. Ránéztem az órámra.

-          Fél lesz pár perc múlva. Indulnom kéne vissza. - gondoltam. Visszasétáltam a boxokhoz. Közben elkezdtek szállingózni a nézők. Az én futamom előtt van még egy kis bemutató. Megálltam a parkoló előtt. Nemsokára behajtott egy fekete furgon, tetején ködlámpákkal. Mosolyra hajlott a szám. Kiugrott belőle kettő, teljesen egymásra hasonlító lány. Utánuk egy  másik lány is kiszállt. Utoljára a szülők. Ahogy Karol és Flora észrevett, elkezdtünk futni egymás felé. Aztán átöleltük egymást. Karol és Flora ikrek voltak. A hajuk, a stílusuk, a ruhájuk és mindenük majdnem megegyezett. Aztán Réka sétált mellénk. Barna haja, mint mindig, lófarokba volt összefogva. Mi is megöleltük egymást.

-          Sziasztok.  –köszöntem Karol és Flóra szüleinek.

-          Megmutatod Rosen helyét? –kérdezte Réka.

-          Gyertek. –mondtam és elvezettem őket. A kanca hangos nyerítéssel üdvözölt mindenkit. Majd a hangosbemondón bemondták, hogy az első szám versenyzői kezdjenek el nyergelni és induljanak az ellenőrzésre. Visszafutottam az autóhoz és kivettem a kantárt, a nyerget, a lábszárvédőket és a pataharangokat. Mire visszaértem, már Lara is kinn volt.

-          Felnyergelnéd nekem? Még át kéne öltöznöm a versenycuccba. –mondtam és a kezébe nyomtam a kötőféket. Befutottam a házba és felvettem a fehér nacit, az inget és a kobakot. A csizmát még átfényesítettem. A zakómat visszafutásnál magamra kaptam. Lara épp a nyerget igazította fel. És addig ráadtam Rosenra a lábszárvédőket és a pataharangokat. Kivittem a pálya mellé a lovat, aztán bementem a pályára végigjárni az akadályokat és kiszámítani az ugrások közti vágtaugrásokat. Volt pár vészes dolog. Például az összetett magasugrás, a vizesárok közvetlen utána egy összetett oxer.

-          Kemény pálya ez. – gondoltam. A bejárás után mindenkinek sorszámot osztottak. Én kaptam a 19-est. (szerencseszámom)

-          Kérjük Fruzsina Törököt a pályára Monszun nevű lovával! –harsogta a hangosbemondó. A lány neve alapján arra gondoltam, hogy magyar lehet. A kapunál megjelent egy almásderes holsteini herélttel egy lány. Gyönyörű állat volt. A lépéseit hosszan megnyújtotta. Nagy ívben befordultak az első akadály elé. Majd egy kürtszó és elindult a verseny. Szépen rávágtattak az akadályokra és még szebben vitték át az összes ugratót. Az utolsó oxernél igaz kicsit korán rugaszkodott el, de még így is bőven átvitte. Amikor eljöttek a pályáról a lány boldogan veregette meg lova nyakát. Hibátlan kört mentek. Aztán jött a többi lovas.

-          A 17-es sorszámú versenyzőt kérjük a pályára. –mondta a nő a hangosbemondóba. Ekkor megjelent Lucas és Mazsola. A ló rángatta a fejét. Gazdája elengedte a szár egyik oldalát és nagyot ütött a ló nyakára. Erre az állat megugrott, de nem csinálta tovább a fejrázást. Majd kiügettek az akadályok elé. A ló mozgása kötött volt. Lábait alig emelte meg, fejét is behúzva tartotta. Aki nem ismeri a lovakat elég rendesen, azt hinné, hogy jól összeszedett lóról van szó. De a füle mindent elárult. Sunyított. Kürtszó és elindultak. Az első 3 akadályt ledöntötték, de a többit hibátlanul átvitték. Így 12 hibapontot szereztek. Miközben lejöttek a pályáról, Lucas mérgesen csapkodta sarkát a ló oldalának. Az állat legszívesebben felágaskodott volna. De nem tehette, mert tudta, hogy gazdája megbünteti. Én ezt rossz tanítási módszernek tartom. Mire kiértek, már a következő versenyző is beállt a helyére. Ügyesen megcsinált minden akadályt, mégis összeszedett 8 hibapontot. Aztán engem szólítottak. Felültem a nyeregbe, meghúztam a kengyelt és kikocogtam a pályára. Halkan beszéltem Rosenhez. Beálltunk az első akadályhoz. Mindketten összpontosítottunk. Kürtszó. Jeleznem se kellett a lovamnak, magától megindult. Hosszabb szárat engedtem neki minden ugrásnál. Elértünk az összetett magasugráshoz. Izgultam. És ezt Rosen is megérezte. Ez első akadályt megremegtettük. Három vágtaugrást engedtem meg magamnak a második előtt. Jelt adtam az ugrásra. Csak túl korán. Rosen lába beakadt a két rúd közé és felborultunk. Az egész akadályt magunk után húztuk. Hallottam lovam fájdalmas nyerítését. Ha én is tudtam volna nyeríteni, ugyanezt tettem volna. Iszonyatosan fáj a lábam és a nyakam. Hallottam, ahogy leesnek a kapurudak és felénk futnak az emberek. Rosen éppen felállt. A lábam beakadt a kengyelbe így engem is magával húzott. Ahogy próbáltam kiakasztani a lábam, fájdalom nyílalt az egész testembe. Egy ember megfogta Rosen szárát, hogy ne fusson el. Hozzám pedig odajött egy másik. Kivette a lábamat a kengyelből és hordágyra raktak. Rosen szerényen nyihogott felém, mikor elvitték tőlem.

-          Tudom, kislány. Nem a te hibád. Ne félj, mindjárt ott leszek veled. – suttogtam felé. A kapunál már ott álltak a fotósok és a barátaim. Ahogy kijjebb kerültünk a tömegből, messziről észrevettem egy fekete ruhás, sapkás és napszemüveges alakot. Csakis Bill lehet az. – gondoltam. Beraktak a mentőautóba, ami szirénázva vitt el a kórházban.

Délutánra már kaptam egy szép gipszet a bal lábamra és egy nyakmerevítőt a nyakamra. Az orvos azt mondta, hogy nagy szerencsém volt, mert a nyakam ki is törhetett volna. Viszont megtiltotta, hogy 1 hónapig lóra üljek. Nagyszerű. Pont, mikor felkértek egy kliphez. Épp a nyakmerevítő alatt a viszkető rész akartam megvakarni, mikor kopogtak. Gyorsan kihúztam a kezem.

-          Szia húgi. –köszönt a nővérem.

-          Heni! Annyira örülök, hogy itt vagy. –öleltem át a nyakát. Heni a nővérem. Münchenben tanul, így igen ritkán találkozok vele. 22 éves, hosszú vörös haját anyától örökölte. Imádta ő is a lovakat, mint én. Mindig azt akartam, hogy rá hasonlítsak, mert régen ő volt az iskola bombázója. (tényleg az vagy Heni J)

-          Hát te jól elintézted magad. De mesélj, hogy történt. –húzott az ágy mellé egy széket és leült. Elmeséltem neki az egészet. Még azt is, hogy megismerkedtünk a fiúkkal.

-          Hát húgi, elmegyek. Legyél jó, holnap jövők érted! –mondta és elment. Én meg maradtam egyedül, abban a büdös kórházi szobában. Néztem a plafon. Ezzel töltöttem unalmas perceimet. Később elkezdtem fütyörészni. De ez is unalmasnak számított. Aztán megpróbáltam aludni, ami sikerült is.

-   Bill, hol voltál? –kérdezte Tom testvérét.

-          Megnéztem az ugratást. Tudod, van az a csaj, akit elhívtunk a forgatásra. Kórházba vitték. – levette sapkáját és szemüvegét, majd leült a kanapéra. Ők is csak a verseny idejére foglaltak kuckót. Üveges szemekkel nézett maga elé és gondolkodott. Hogy lehet, hogy pont azzal a lánnyal történt? Hiszen olyan jól csinálta. Lehet valaki megzavarta. Vagy csaltak. Ezek a gondolatok jártak a fejében, amikor elaludt testvére vállán.

Másnap.

Korán felkeltem, összepakoltam a cuccaim - már amit össze tudtam és ott volt-és vártam a nővéremet. Éppen felültem az ágyban, mikor kopogtak.

-          Szabad! –kiabáltam.

-          Szia Hugi! Na gyere, hoztam neked egy meglepit. –mondta és belökte az ajtót. Maga előtt tolt egy kerekesszéket.

-          Jujj! Hajthatom én? – kérdeztem.

-          Majd ha elhagytuk ezt a kócerájt. A parkolóban tiéd a kormány. –kimásztam az ágyból és átültem a járgányomba. A táskámat az ölembe vettem és kigurultunk az ajtón. A folyósokon páran megállítottak, akik látták a versenyt a tv-ben. Sokan szerencsét kívántak a következő versenyekhez. Bár azokra még várnom kellett. Kiértünk a főkapun. Fellélegeztem és átvettem az irányítást Henitől. Átszáguldottam a parkoló autók között és megálltam egy szürke, Audi mellett. Nővérkém kinyitotta az ajtót és beugrottam a hátsó ülésre. Ő berakta a csomagtartóba a járgányom, majd elindultunk.

-          Most vissza a pályára vagy haza?- kérdeztem, ahogy kikanyarodtunk a parkolóból.

-          Elmegyünk a pályára, elhozzuk a cuccokat és Rosent. Meg, ha szeretnél, egy picit maradhatunk is. De még esteledés előtt haza kell érnünk. – bólintottam. Az út további részét végig dumáltuk. Aztán befordultunk a pálya köves bekötő útjára. Amint megálltunk, kiugrottam és –ahogy tudtam- futottam a boxok felé. Már messziről hallottam egy keserves nyihogást. Csakis Rosen lehet az! Ahogy odaértem hozzá, láttam, hogy egy idegen pasi próbálja kikaparni a patáját. Megköszörültem a torkom, amire a férfi felnézett. És ki volt az? (úgyis kitaláljátok…) Hát persze, hogy Bill.

-          Te?? Ismered a lovakat? –kuncogtam.

-          Szia. Hááát…azért vettem egy gyorstalpalót. –magyarázkodott és még kipiszkált egy csomó szalmát Rosen patájából. –De azért jó, hogy itt vagy. Már nem bírtam vele, folyton nyihog és harap. –felnevettem. Ez nem vall Rosenre, de lehet, hogy nagyon hiányoztam neki és azért csinálja.

-          És most akkor mi lesz? Jössz azért klipet forgatni, vagy mi?

-          Ha le tudom venni ezt a szart, akkor megyek. A lábam talán meg nem fog zavarni.