4.rész
Vigyázz magadra!

Összenéztünk Billel. A szeméből valami iszonyat jó érzés „ömlött” ki. Szinte átmelegített és boldoggá tett egy pillantással. Mosolyogva elfordultam és kikaptam a kezéből a patakaparót. Behajítottam az ápoló cuccos vödörbe és Rosen fejéhez léptem. Megsimogattam az üstöke alatt, majd felcsúsztattam a kezem a fülére. Imádja, ha ott vakargatom, ilyenkor szinte belesimul a kezembe, mint egy kiscica. Kíváncsian szaglászni kezdte a nemrég még hófehér gipszemet, ami mostanra Rosenkakis lett. Istenem, ennyit feláldozhatok a lovamért, nem?
- Amúgy mióta vagy itt? – kérdeztem Billtől, amíg az ép lábammal piszkáltam Rosen orrát.
- Úgy fél 8 körül jöttem. Még 11ig van időnk a kiköltözéssel. – mondta, miközben nekidőlt a boksz oldalának és összezárta a kezeit a mellkasán. Rosen felemelte a fejét és Billre nézett. Ebben a pillanatban Rosen nyaka éppen eltakarta az arcom, így a sörénye felett néztem Billt. Tekintete szomorkásnak tűnt. Felemelte a fejét és kinézett az ajtón. Én is odafordultam. Madarak repkedtek az egyik fáról a másikra, pár lovas a lovait sétáltatta vagy éppen az utánfutóba vezették fel őket. Néha gyermeki kacajt lehetett hallani a patakoppanások között. Egy kutya is előkerült, majd egy ló felé futott, amit éppen a gazdája vezetett fel a rámpán a szállítóba. Az óriási deres ló sunyított és odarúgott a kutya felé.  Az fülét-farkát behúzva kitért a rúgás elől és nyüszítve elszaladt. Rosen eközben megfordult, így már semmi sem rejtette el az arcomat. Bill rám nézett, én pedig rá. Kicsit el is pirultam, és elkaptam a pillantásomat róla.
- Azt hiszem, Rosen fel kéne pakolni az utánfutóra. – mondtam a nagy zavaromban. Kinyúltam az ajtó fölött, leakasztottam a vezetőszárat az akasztóról és felcsatoltam Rosen kötőfékére. Kilöktem magam előtt az kaput és elbicegtem az utánfutóig. Rosen táncolva jött utánam, szinte körbe forgott. Ahogy vissza néztem rá, egyből abbahagyta a hülyéskedést. Az autónál Heni várt ránk.
- Na, kisasszony, miért vagyunk ilyen energikusak? Amúgy ne segítsek?
- Hát, ha már így megkérdezted, felvezethetnéd. Gyorsan idehozom a szerszámokat is, aztán szerintem mehetünk is. Nincsenek valami jó emlékeim erről a helyről, nem akarok még egy bakit. – mondtam és odaadtam a szár végét a nővérem kezébe. Visszatipegtem az istállóhoz, felkaptam a nyerget, a vállamra raktam a kantárt, majd a szabad kezemmel felemeltem a pucoló cuccos dobozt. Beraktam a csomagtartóba ezeket, majd újra visszamentem, hátha maradt ott még valami. Úgy gondoltam, hogy azt a két bála szalmát ott hagyom a pályán, legyen nekik is valami örömük, ha én már nem nyertem. Összeszedtem a szemetet magam után és kidobtam azokat. Még egyszer körbe néztem ezen a balszerencsés helyszínen, majd nagy levegőt vettem és megfordultam.
- Aztak*rva! – kiáltottam fel a meglepetéstől.
- Nem k*urva, hanem ló. - jelent meg mögöttem a lovát vezetve Lucas. - Mondtam, hogy nem fogsz nyerni, de te nem hittél. Mindenki a saját kárán tanul. – mondta és ment tovább felkapott orral. Legszívesebben odamentem volna hozzá és behúztam volna neki, hogy figyeljél már öreg, ha te jártál volna így, szád sem lenne. De hát mégis le lettem rokkantasítva és egy lány üssön meg fiút? Azért az már neki lenne ciki. Meg a végén még beperel, hogy belilult az a jól formázott feje. A méregtől vörös fejjel indultam vissza az autóhoz, csakhogy út közben belefutottam újra Billbe.
- Szia. Gondoltam elköszönök, ki tudja, hogy döntesz a forgatással. De mindenképp hívj fel. – mondta kedvesen.
- Rendben, hívlak. – mondtam megszeppenve, halkan.
- Vigyáz magadra. – mondta és adott egy puszit a homlokomra. Eléggé meglepődtem, de jó érzés fogott el. Megfordult és elsétált. Hogy ilyen könnyen elmenjen? Sajnos az életben minden így van. Jön és megy. Ekkor eldöntöttem, hogy másnap felhívom. Mosolyogva, feldobottan ültem be az anyósülésre, majd lehúztam az ablakot és hallgattam Heni beszélgetését az egyik pályaépítővel. Valami olyasmiről beszéltek, hogy rossz helyre rakták az ugrást, amin buktam, mivel az egyik előttem lévő lovas szétrombolta, így újra csinálták, csak rosszul. Most még ezen se húztam fel magam, még mindig a puszira gondoltam. Lóbáltam a lábam, az ujjaimmal pedig dallamot kopogtattam. Kicsit elegem lett a sok beszélgetésből, így kidugtam a fejemet az ablakon.
- Heeeeniiiii. – mondtam elnyújtott hanggal, bociszemekkel.
- Pillanat. Lehet megtudok egy keveset az esésedről. – oda se nézett, csak a kezét emelte fel. Kicsit kiborultam ezen, hogy rám se figyel.  Elkezdtem kutakodni a CD-k között a kesztyűtartóban. Kivettem egy kisebb stocot és egymás után átnéztem a tracklistát mindegyiken. Megakadt a szemem egy dalcímen. Übers ende der Welt. Megfordítottam a tokot. Egy ezüst tartó, rajta egy Zimmer 483 felirat. Tokio Hotel. Hmm, ismerős. Ahogy jobban megnéztem, megláttam pár alakot a betűk hátterében. Jézus. Ez Bill. A felismeréstől szinte kirepült a kezemből a cd. Gyorsan visszapakoltam a többit a tartóba, ezt az egyet viszont becsúsztattam a táskámba. Kinéztem a visszapillantón. Heni még mindig azzal az emberrel dumált. Átcsusszantam a másik ülésre és dudáltam pár szaggatottat, hogy a közeli lovak és Rosen se ijedjen meg. Lehet, hogy ez nem sikerült úgy, ahogy akartam, mert hátulról lépkedés hangjait hallottam. Kiszálltam és hátramentem az utánfutó ablakához.
- Rosen, drágám bocsáss meg. Nem akartalak megijeszteni. – mondtam, miközben ő az ablak rácsaihoz dugta az orrát. Megdörzsöltem a bársonyos bőrét és visszamásztam az autóba. Végül Heni is úgy döntött, hogy elbúcsúzik, így bevetette magát a vezető ülésre és lassan kigördült az autónk a murvás úton.

tudom, rövid lett, de nem volt már ötletem =)