2.rész
Munka

Kora reggel a felkelő nap első sugarai melengették a lány hátát. Kezeit a szája elé emelte és meleg levegőt lehelt rájuk. Csoda, hogy túléltem ez az éjszakát. Az élet már elkezdődött a városban, az állomásra emberek érkeztek sietve, vagy éppen boldogan léptek ki az új városba. A távolból vonat hangos kürtszólója hallatszott, majd pöfékelés. A mozdony behúzta vagonjait a peron mellé, az emberek egymás lökdösve türelmetlenül léptek le a lépcsőkről. Óriási tömeg kanyargott ki a főkapun, voltak, akik kézen fogva, a csomagjaikat maguk mögött húzva sétálgattak, pár ember hihetetlen gyorsasággal és ügyességgel kerülgette az előtte haladókat. Sokan elhallgattak, amint a padon fekvő lány mellé értek, gúnyosan mutogattak rá vagy messziről kikerülték. Szorosan magához fogta a takarókat, felült és nézte a tömeget. Egy fiatalasszony két kisfiát terelgette maga előtt az épület felé. A gyerekek a markukkal szemüket dörzsölgették, nagyokat ásítoztak. Az anya megvetően nézett a koldusra, gyermekeit pedig távolabb lökődte tőle. A lány fejét csóválva lerántotta a takarókat magáról, felállt és körbe nézett. Közeli boltot keresett vagy valami helyet, ahol szerezhetne egy kis pénzt. A sarkon meglátott egy kisállat üzletet, megindult felé. Talán tudnak munkát adni, akár ketrectakarítást is vállalok. Kezeit összedörzsölte, vállával benyomta az üvegajtót. Két oldalt akváriumok álltak a plafonig, teli halakkal, beljebb, egy kisebb helységben madarak és rágcsálók voltak. Az ajtóval szemben áll a pénztár, ahonnan egy szemüveges öregúr figyelte rezzenéstelen arccal a gyereket.
- Tudok segíteni? – kérdezett rá végül és kilépett a pult mögül.
- Munkát keresek. – nézett a férfi szürke szemeibe. – Kitakarítom bármilyen állat ketrecét, megetetem őket, az üzletet is tisztán tartom. – a férfi tetőtől-talpig végigmérte, aztán megfordult.
- Esetleg besegíthetsz, de tudnod kell, hogy nem tudok túl sokat fizetni.
- Kérem uram, nem kell nekem vagyon, csak annyi, hogy túléljem a hideg napokat. Kérem. – kezeit összefonta, szinte könyörgött.
- Gyere hátra, adok személyzetis ruhát, aztán elmondom a dolgod. – intett a lánynak és a pult mögötti ajtóra mutatott. – Bezáróm az ajtót, addig ülj le ott benn. – megkerülte a lányt, megfordította a táblát az ajtón, hogy a külvilágnak a „Zárva” feliratot mutassa, zsebéből elővett egy nehéz kulcs csomót és bezárta az ajtót. A másik lassan belépdelt az ajtón, egy sötét szobában találta magát. Szeme, ahogy megszokta a sötétséget, kivett egy szekrényt és pár széket.
- Nyugodtan foglalj helyet. – szólalt meg mögötte a férfi, jobb kezével átnyúlt a lány fölött és felkapcsolta a lámpát, aminek a fénye bevilágította az egész helységet. Seprűk, eledeles zsákok, dobozok, műanyag csövek szanaszét fetrengtek a szobában. Leült a legközelebbi székre, kibújt kabátjából, a háttámlára akasztotta és követte tekintetével a férfit. A szekrényben pakolászott.
- Mit mondtál, hogy is hívnak? – kérdezte, miközben még mindig nyakig eltűnt a tárolóban.
- Agna a nevem, uram. – válaszolt alázatosan.
- Nyugodtan hagy el az uramot. És tegezz is, ha szeretnéd. – előbújt a szekrényből, kezében egy fehér pólóval és egy hosszú fekete nadrággal. – Itt a ruhád, öltözz át, addig kimegyek. – már kinn is volt az üzlethelységben. Agna felemelte a székre lerakott ruhákat, mélyen beszippantotta az öblítő friss virágos illatát. Mennyire más, mint az én dohos kabátom. Kibújt a szakadt felsőjéből és végignézett felsőtestén. Sebek, vágások és horzsolások végig a karjain, a mellkasán és a hasán is. A szoba sarkában talált egy tükröt, be is állt elé, ott is szemügyre vette magát. Összes bordája élesen kiállt, semmi hús nem volt rajta. Ijedten fordult el, kezeit a szeme elé kapta. Nem sok választotta el a sírástól. Gyorsan magára vette a fehér pólót, aminek az elején a bolt neve állt, hátulján pedig színes papagájos képek díszelegtek. Lassan letekerte a kötelet a derekáról, a nadrág szinte magától csúszott le a bokájáig. Magára húzta a fekete farmernadrágot. Csontos combján sehogy se állt, még mindig az volt az érzése volt, hogy ugyan azt a nadrágot viseli, amit eddig. Bár ezt nem kellett megkötni sehol se, rendben megállt a csípőjénél a csúszásban. Piszkos tornacipőjére nézett. Egyedül az nem illet a látványba, de elfogadta, hogy legalább rendes ruhát kapott. Levette kötött sapkáját is, hosszú, hullámos barna haja palástként omlott a hátára, le, egészen a háta közepéig. Ujjaival beletúrt, hátra fésülte és nagyot sóhajtva kilépett az ajtón.
- Szóval, Agna. Kezdjük ott, hogy bemutatkozok én is. – mosolygott rá a férfi. – Jürgen vagyok, az üzlet vezetője és a főnököd. – kezét nyújtotta a lánynak, aki lassan elfogadta és gyengéden megrázta. – Első feladatod a nyúlketrecek kitakarítása lesz. Nem nagy dolog, a nyulakat betereled a ketrec egyik sarkába, alomlapáttal kikaparod a piszkot, aztán új almot szórsz be. Minden eszközt odakészítettem a ketrecekhez. Ha segítség kell, csak kiálts, és én szaladok is. – újra bizalomgerjesztő mosolyt küldött a lánynak, majd kinyitotta az üzlet ajtaját. Agna el is tűnt a másik szobában és szemügyre vette a munkáját. Több sorban is nyulak voltak, nagy piszok nem halmozódott fel alattuk. Lehajolt az alomlapátért, kinyitotta az első ketrecet, mire a tapsifüles egyből a zárka végébe vonult. Kilapátolta a nyúlbogyókat a vödörbe, két marék szalmát dobott be, aztán ellenőrizte az itató vízszintjét is. Benyúlt a ketrec végébe, megsimogatta az állatkák, aztán mosolyogva becsukta az ajtót. Tényleg nem nagy dolog. Szeretni fogom ezt a munkát. 1 óra múlva az összes nyúl ketrece tiszta volt, mind új vizet kapott, néhányat Agna ki is vett és az ölébe véve megcirógatott.
- Ügyes munka, kisasszony. – veregette meg a lány vállát Jürgen hátulról. A lány mosolyogva felnézett rá, majd vissza az előtte lévő ketrecben fekvő nyúlra.
- Szeretem ezt csinálni. Jó állatok között lenni. – mondta, mire a férfi felnevetett. A bejárati ajtó feletti szélcsengő pedig jelezte, hogy új vendég érkezett a boltba.